2011. január 31., hétfő

helsinki nappal és este.

 ez a sibelius-emlékmű a sibelius-parkban (helsinkiben).
helsinki egyik nevezetessége, a nagyfehértemplom.
suomenlinna szigetére hajózván ilyen jégkásában úszkáltunk. voltak jégtáblák is, de dicapriobácsi sehol.
ez meg a rancogónak szeretettel, aki kifogásolta, hogy ablakon keresztül fényképeztem. a tó közepéről indult ez az arc repülni. sütött a nap, fázott a lábam.

2011. január 28., péntek

itt mindig megy a tévé. kedvenc sorozataim.

van a HandyManny. ez egy ezermester-vendel, aki az égvilágon mindent meg tud csinálni a béna gülüszemű szerszámai segítségével. minden részben legalább kétszer elhangzik egy szörnyűséges nóta, aminek ütemére a fűrész, a csillagcsavarhúzó meg a többi kis szerszám-barátocska riszálják a kis fémfeneküket. grrr.
aztán a JungleJunction. ebben valami fertelmesen gyerekes és bárgyú, lekerekített végű hengertestű állatok szerepelnek, akik KEREKEKEN GURULNAK. és mindig valamilyen agymeresztően bonyolult problémán agyalnak.

de azt hiszem, hogy a szinkronhangok miatt mégis a Mickeymausz és házatája című örökzöld a kedvencem. Mickey hangja olyan, mint egy kasztrált gumicsirkéé, borzasztó. a másik tuti figura a Donáldkacsa, akinek olyan a hangja, mintha a náthás keresztapát fojtogatnák, és szegény Don(áld) csak hörögni tudna. rémes, rémes.

egyetlen nézhető (na jó, szóval hasznos) sorozat lenne a finn tévében, ez a helyi barátokközt. az a címe, hogy Titkos életek (!!!). annyiban hasonlít a magyar kollegához, hogy a nyolcvanezercsilliomodik résznél tartanak, és iszonyatosan szövevényes az egész. egyetlen különbség van, hogy itt nem a Vilibácsi-féle sarki zsebbehányóban, hanem a szaunában cserélik ki az aktuális pletykákat.

Mézgacsalád, hiányoztok!

a kép pedig: így kelt fel a nap, kivételesen méltóztatott kisütni.





2011. január 25., kedd

a vezetés öröme. kvazimódó újra támad.

ez hosszú lesz, előre is bocs.

ma megkaptam estére anyu kocsiját, hogy azzal mehessek finnórára, aztán haza. a múltkor még anyu vitt, egész úton beszélgettünk, mikor odaértünk, meg mikor haza, akkor csapott a homlokára, hogy upsz, közben elfelejtette magyarázni, merre kell menni, ugye figyeltem?
mi, nők, bíztunk bennem, apu nem annyira, beüzemelte a GPS-t, feltöltötte, elmagyarázta hogyan kell használni.
szuper, itten nem lesznek gondok.

lettek. a GPS kb 10 perc használat után úgy döntött, hogy ő akkor most feladja. mentem a Helsinki körül vezető egyik emnulláson (három van), ráhajolva a kormányra fél kézzel próbáltam elnavigálni az autót, közben a másik kezemmel eszeveszetten nyomkodtam a gépet, hogy egy-két percre éledjen fel és legalább azt mutassa meg, hol vagyok.
egész jól odaértem, büszke voltam magamra, sikerült parkolnom, nem hagytam bent a kocsiban a slusszkulcsot, satöbbi satöbbi.

hazafele kábé a második percben merült le a GPS. nem baj, láttam merrefele kell menni a hármas számú emnullásra, szépen rá is tértem, döcögtem nyolcvannal, húztak el mellettem az autók, én meg újra nekikezdtem nyomkodni a nyamvadt kis masinát. így pont nem sikerült letérnem a megfelelő irányba.
nem baj, majd lesz még út veikkolába (mert ugye mindegyik odavezet...).
hát nem lett, közben eltelt megint vagy tíz perc, újra bekapcsoltam a GPS-t, most legalább annyira futotta az erejéből, hogy még megmutatta, hogy térjek le, és forduljak vissza.

oké, akkor most meglesz a kijárat.
meg is lett, letértem ahogy illik, követtem a nyilakat, veikkola, veikkola, ámde az utolsó nyíl után mondjuk száz méterre ott volt egy elágazás és se tábla, se nyíl, se tűzoszlop! satufék, vészindex, GPS jóreggelt. a mögöttem levő autós nagyon kedves volt, megállt előttem, jött, hogy mivan, mondtam mivan, mutogatta merre.

most már nem lesz gond. biztos.
csak egy egészen picike lett, az útról rossz helyen jöttem be a városkába, de sebaj, a GPS még az utolsó leheletével odasúgta, hogy merre kanyarodjak vissza a főútra, ott meg már annyit császkáltam, hogy tudtam, merre van a haza.

így lett a Klárika-GPS kombó interpretációjában a negyedórás hazaútból ötvenperces. "tapu, tapu".











2011. január 23., vasárnap

a szerződés, amit nem szegtem meg. "my happy hour."

majdnem leitattak tegnap este. mókás, még egy hete sem vagyok itt...

akkor volt ugyanis az ún. "welcome, Klaara" - parti, ami igazából egy "na-ez-egy-jó-alkalom-meghívni-a-jófej-szomszédokat" akció fedőneve volt.
az este egy kellemes fél literes bubis almalével indult, aminek kb. annyi az alkoholtartalma, mint a sörnek. a felénél tarthattam, mikor éreztem, hogy hacsak nem esszük meg sürgősen a vacsorát, én viszont folytatom az almalé szopogatását, akkor fél óra múlva már az asztalon fogok táncolni.
vacsihoz (amiből derekasan ettem, hogy felszívja a szeszt) kaptam még vörösbort is (chilei import CS). a végén pedig a desszert környékén előugrottak a szekrényből a tömények is. "muszáj" volt (rámtukmálták!!) megkóstolnom egy finn konyak-brandy (asszem) mixet, majd összehasonlításként egy kis rendes konyakot.
közben vadul figyeltem a fiziológiai állapotomat, tömtem magamba a sütit, óvatosan kortyolgattam az italaimat és próbáltam intelligensen és nem állandóan vihogva felelni a rámzáporozó kérdésekre....

ügyes voltam, senki nem sejt semmit és mire elmentek a vendégek, tiszta fejjel és enyhe gyomortájéki fájdalommal tudtam felállni az asztaltól.



2011. január 21., péntek

nyelvi nehézségek. séta veikkola-cityben és a külterületeken.

én nem tudok annyi szót, mint ők, de legalább ki tudom ejteni a "dzs", "cs" és "s" hangokat. lassan kezdem megtanulni, hogy a "jacuzzi" szó az náluk "dzakuddzi", a "Czech" az "ce" és a "shops" az "szopsz"...
tegnap voltam először finnórán, az egyik feladatot párban kellett csinálni, igen mókás volt, mikor egy magyarul és angolul tudó magyar lány és egy törökül tudó, de angolul nem tudó azerbajdzsáni lány próbáltak kapcsolatot teremteni a mindkettejük által csak foltokban ismert finn nyelven...

sétálgatok a környéken, kezd összeállni a fejemben a kép Veikkoláról, citycenter három bolttal, egy patikával, egy könyvtárral és egy napközivel; külterületek néhány házzal és sok fával.



az első és a második kép az utcánkban, a harmadik pedig a tó túloldaláról készült.





2011. január 19., szerda

a ház belülről.




föntről lefele: a nappali, a szobám egyik fele (nem azért nincs rendetlenség, mert kifotosoppoltam, hanem mert nem létezik!), kilátás a szobámból jobbra.
pont a nappali alatt lakom amúgy.

2011. január 18., kedd

a rafinált vízcsap. miért nem látszik a tó.

tegnap apu végigmutogatta a házat. próbáltam nem albánmenekült-arcot vágni, mikor megmutatta a házban lévő inraszaunát és félénk kérdésemre lazán odavetette, hogy ja, a tó melletti? az a fafűtéses.

a vízcsap... kellett egy kis idő, míg rájöttem, hogyan működik. nincs rajta sem régimódi, kedves piros-kék tekerentyű, sem az új, megdizájnolt felemelhető kar... csak egy jól marokra fogható tömör henger, aminek az egyik végéből jön a víz ideális esetben, a másik vége forgatható.
szóval este nem sikerült arcot mosnom, mert a csap még tartotta magát. dehát az alvás jót tesz, és reggelre kiderült, hogy meg lehet billenteni a forgatható micsodát! megtörtént a csoda, Mózesina vizet fakaszta a sziklából...

sok a hó, a befagyott tavat is hó borítja. de azért így is szép, ha meg akarom nézni, csak felemelem a tekintetem a képernyőről...