ez hosszú lesz, előre is bocs.
ma megkaptam estére anyu kocsiját, hogy azzal mehessek finnórára, aztán haza. a múltkor még anyu vitt, egész úton beszélgettünk, mikor odaértünk, meg mikor haza, akkor csapott a homlokára, hogy upsz, közben elfelejtette magyarázni, merre kell menni, ugye figyeltem?
mi, nők, bíztunk bennem, apu nem annyira, beüzemelte a GPS-t, feltöltötte, elmagyarázta hogyan kell használni.
szuper, itten nem lesznek gondok.
lettek. a GPS kb 10 perc használat után úgy döntött, hogy ő akkor most feladja. mentem a Helsinki körül vezető egyik emnulláson (három van), ráhajolva a kormányra fél kézzel próbáltam elnavigálni az autót, közben a másik kezemmel eszeveszetten nyomkodtam a gépet, hogy egy-két percre éledjen fel és legalább azt mutassa meg, hol vagyok.
egész jól odaértem, büszke voltam magamra, sikerült parkolnom, nem hagytam bent a kocsiban a slusszkulcsot, satöbbi satöbbi.
hazafele kábé a második percben merült le a GPS. nem baj, láttam merrefele kell menni a hármas számú emnullásra, szépen rá is tértem, döcögtem nyolcvannal, húztak el mellettem az autók, én meg újra nekikezdtem nyomkodni a nyamvadt kis masinát. így pont nem sikerült letérnem a megfelelő irányba.
nem baj, majd lesz még út veikkolába (mert ugye mindegyik odavezet...).
hát nem lett, közben eltelt megint vagy tíz perc, újra bekapcsoltam a GPS-t, most legalább annyira futotta az erejéből, hogy még megmutatta, hogy térjek le, és forduljak vissza.
oké, akkor most meglesz a kijárat.
meg is lett, letértem ahogy illik, követtem a nyilakat, veikkola, veikkola, ámde az utolsó nyíl után mondjuk száz méterre ott volt egy elágazás és se tábla, se nyíl, se tűzoszlop! satufék, vészindex, GPS jóreggelt. a mögöttem levő autós nagyon kedves volt, megállt előttem, jött, hogy mivan, mondtam mivan, mutogatta merre.
most már nem lesz gond. biztos.
csak egy egészen picike lett, az útról rossz helyen jöttem be a városkába, de sebaj, a GPS még az utolsó leheletével odasúgta, hogy merre kanyarodjak vissza a főútra, ott meg már annyit császkáltam, hogy tudtam, merre van a haza.
így lett a Klárika-GPS kombó interpretációjában a negyedórás hazaútból ötvenperces. "tapu, tapu".
ma megkaptam estére anyu kocsiját, hogy azzal mehessek finnórára, aztán haza. a múltkor még anyu vitt, egész úton beszélgettünk, mikor odaértünk, meg mikor haza, akkor csapott a homlokára, hogy upsz, közben elfelejtette magyarázni, merre kell menni, ugye figyeltem?
mi, nők, bíztunk bennem, apu nem annyira, beüzemelte a GPS-t, feltöltötte, elmagyarázta hogyan kell használni.
szuper, itten nem lesznek gondok.
lettek. a GPS kb 10 perc használat után úgy döntött, hogy ő akkor most feladja. mentem a Helsinki körül vezető egyik emnulláson (három van), ráhajolva a kormányra fél kézzel próbáltam elnavigálni az autót, közben a másik kezemmel eszeveszetten nyomkodtam a gépet, hogy egy-két percre éledjen fel és legalább azt mutassa meg, hol vagyok.
egész jól odaértem, büszke voltam magamra, sikerült parkolnom, nem hagytam bent a kocsiban a slusszkulcsot, satöbbi satöbbi.
hazafele kábé a második percben merült le a GPS. nem baj, láttam merrefele kell menni a hármas számú emnullásra, szépen rá is tértem, döcögtem nyolcvannal, húztak el mellettem az autók, én meg újra nekikezdtem nyomkodni a nyamvadt kis masinát. így pont nem sikerült letérnem a megfelelő irányba.
nem baj, majd lesz még út veikkolába (mert ugye mindegyik odavezet...).
hát nem lett, közben eltelt megint vagy tíz perc, újra bekapcsoltam a GPS-t, most legalább annyira futotta az erejéből, hogy még megmutatta, hogy térjek le, és forduljak vissza.
oké, akkor most meglesz a kijárat.
meg is lett, letértem ahogy illik, követtem a nyilakat, veikkola, veikkola, ámde az utolsó nyíl után mondjuk száz méterre ott volt egy elágazás és se tábla, se nyíl, se tűzoszlop! satufék, vészindex, GPS jóreggelt. a mögöttem levő autós nagyon kedves volt, megállt előttem, jött, hogy mivan, mondtam mivan, mutogatta merre.
most már nem lesz gond. biztos.
csak egy egészen picike lett, az útról rossz helyen jöttem be a városkába, de sebaj, a GPS még az utolsó leheletével odasúgta, hogy merre kanyarodjak vissza a főútra, ott meg már annyit császkáltam, hogy tudtam, merre van a haza.
így lett a Klárika-GPS kombó interpretációjában a negyedórás hazaútból ötvenperces. "tapu, tapu".
tipp: sose bízzál a teknikában! a megoldás: papírtérkép, szekér, ló. alternatív: szerezd meg egy férfi kognitív térképét:)
VálaszTörlésmit jelent a tapu tapu???
Autót vezetni idegen országban...hát gratulálok! Bátor vagy!
VálaszTörlésÉs a gyerekeket könnyebb volt irányítani?
tapu-tapu mondjuk azt jelenti, hogy "taps-taps". a kicsinek szokták ezt mondani, mikor pl ügyesen eszik.
VálaszTörlésa gyerekekkel még nem voltam sokat. a nagyobbik vagy ignorál engem vagy bánt (szerintem tesztel) - de nem zavar igazából. a kicsit meg csak ölelgetni kell, az meg megy. :-)