a reggeli síelés után rohamtempóban kellett összekészíteni magam, hogy elmenjek helsinkibe, a nagy kapkodásban pedig elmulasztottam a szokásos "megvan-e-minden-fontos-dolog" című ellenőrzést. így miután becsaptam magam mögött a bejárati ajtót (ami belülről egy egyszerű kilincsfordítással nyitható), akkor jöttem rá, hogy a kulcsom bizony bent maradt a szobámban.
sőt, hogy az élet még izgalmasabb legyen, a telefonom is ott maradt - szóval még egy mukkanást sem tudtam küldeni anyunak, hogy légyszi rohanjon haza munka után.
na mindegy, hát elmentem helsinkibe, a házba úgysem jutok be egyhamar, aztán beadtam a kölköknek, hogy ma sétálós napot tartunk, meg megyünk boltba is, jaj de jó. egy ideig még élvezték, még a játszótérre is bekukkantottunk.
aztán kezdődtek a gondok. a nagyobbik közölte, hogy olyan hosszú volt idáig az út, hogy ő nem bír járni, vegyem fel. jó, megegyeztünk, hogy a kék házig eljön, utána felveszem. szerencsére nagyon nem volt neki kényelmes a nyakamban ülni (ez volt a harmadik pozitúra, amit kipróbáltunk, mert sem a hátamon, sem a karomban nem tudtam hozni), úgyhogy öt méter után azt mondta, hogy ő mégiscsak jönne lábon. öt körül haza is értünk, akkortájt jönnek haza a szülők.
elvileg.
anyu ma ugyanis fél hét előtt valamikor jött haza (apu dániában üzletel épp), addig mi kint voltunk az udvaron. mondanom sem kell, hogy iszonyú hideg volt, mert a viharnak még fújtak a szelei: fáztunk, éhesek és fáradtak voltunk. még jó, hogy ma vettem egy finn mesekönyvet helsinkiben, a végén azt olvastam fel nekik, közben meg vizslattam az utcát, anyugyeremár, anyugyeremár...
most álmos vagyok, nagyon, indítom is a mormotaprogramot.
sőt, hogy az élet még izgalmasabb legyen, a telefonom is ott maradt - szóval még egy mukkanást sem tudtam küldeni anyunak, hogy légyszi rohanjon haza munka után.
na mindegy, hát elmentem helsinkibe, a házba úgysem jutok be egyhamar, aztán beadtam a kölköknek, hogy ma sétálós napot tartunk, meg megyünk boltba is, jaj de jó. egy ideig még élvezték, még a játszótérre is bekukkantottunk.
aztán kezdődtek a gondok. a nagyobbik közölte, hogy olyan hosszú volt idáig az út, hogy ő nem bír járni, vegyem fel. jó, megegyeztünk, hogy a kék házig eljön, utána felveszem. szerencsére nagyon nem volt neki kényelmes a nyakamban ülni (ez volt a harmadik pozitúra, amit kipróbáltunk, mert sem a hátamon, sem a karomban nem tudtam hozni), úgyhogy öt méter után azt mondta, hogy ő mégiscsak jönne lábon. öt körül haza is értünk, akkortájt jönnek haza a szülők.
elvileg.
anyu ma ugyanis fél hét előtt valamikor jött haza (apu dániában üzletel épp), addig mi kint voltunk az udvaron. mondanom sem kell, hogy iszonyú hideg volt, mert a viharnak még fújtak a szelei: fáztunk, éhesek és fáradtak voltunk. még jó, hogy ma vettem egy finn mesekönyvet helsinkiben, a végén azt olvastam fel nekik, közben meg vizslattam az utcát, anyugyeremár, anyugyeremár...
most álmos vagyok, nagyon, indítom is a mormotaprogramot.
Ajjaj Bébike... Mindenki megúszta megfázás nélkül?
VálaszTörlésés az a durva, hogy igen.
VálaszTörlésmásnap idetelefonáltak az oviból, hogy a nagyobbik beteg, és nagyon féltem, hogy megfázott és én okoztam, de aztán kiderült, hogy valami hasfájás volt, ami már másoknál is jelentkezett, huhh, nagyon megkönnyebbültem.